Versenyszabályzat

Versenyszabályok

megjelenés, bemutatkozás, öltözködés…

A verseny 5 korcsoportban zajlik.
0-2 év, 2-5 év, 5-10 év, 10-13 év, 13-16 év
Érkezéskor regisztrálni nem kell.
A gyerekeket saját korcsoportjukban azonosító
sorszám, illetve keresztnév alapján szólítjuk a színpadra.
Amennyiben valaki elfelejti sorszámát, a kiállításon lévő fényképén megtalálja azt.
A legnagyobb, azaz a 13-16 éves korcsoport személyes bemutatkozásával kezdünk, ezután műsorokkal bővítve csökkenő
sorrenben  haladunk a korcsoportokkal.
A szépségverseny kezdetére nem kötelező a kissebbekkel odaérni, de egy korcsoporttal előbbi érkezés javasolt,
hogy lássák, mit, hogyan csinálnak a nagyobbak.
A versenyen a zsűri értékeli a fényképeket, illetve a személyes megjelenést, ezért a fotókiállításról a fényképeket
kizárólag eredményhirdetés után lehet levenni.

  • A Versenyzőknek tilos sminkelni magukat! A zsűri első szempontja az értékelésnél a résztvevők természetes szépsége.
  • A 13-16 éves korcsoportban az esetleges /korral járó/ bőrhibáikat eltüntethetik.
  • A színpadra a gyerekeknek egyszer, egy alkalmi ruhában kell feljönniük.
  • Az öltözködésnél ne alkalmazzunk túl sok kiegészítőt. /a kevesebb néha több/
  • Az iskolai fekete-fehér kompozíciókat és a jelmezeket lehetőség szerint kerüljük.
  • Lányoknál nagyestélyi, menyasszonyi-és koszorúslányruhák szintén túlzásba vitt viseletek.
  • A fotózásnál viselt alkalmi ruha megfelelő a személyes bemutatkozásra.

A kicsiket szülő/hozzátartozó felkísérheti a színpadra.
A személyes bemutatkozást követően az eredményhirdetésig a versenyzőnek nincs kötelezettsége.

Az adatbankba eredménytől függetlenül kerülnek be a versenyzők, de csak azok, akik résztvettek a versenyen.

Korábbi bejegyzések
Akik nem mentek versenyre
Újabb bejegyzések
Fotórendelés